Puzsér Róbert tegnapi őrjöngéséhez nehéz észrevételt tenni

2024. december 17. 18:56

Nem nagyon szeretek perekhez folyamodni nyilvános purpárlék miatt, de ha így folytatja, kénytelen leszek.

2024. december 17. 18:56
null
Hont András
Hont András
Facebook

Nyitókép: Hont András Facebook-oldala

„Na, és akkor a mai megannyi kellemes dolog után némi kellemetlenebb. Puzsér Róbert tegnapi őrjöngéséhez nehéz észrevételt tenni, mert turbulens dührohamból szinte képteéenség kihámozni bármit is, ami tárgyszerű lenne, de amit mégis, abból nem igaz semmi, de az ég egy adta világon semmi. Sem a finanszírozás, sem az, hogy szegény Konok megfélemlítve közlekedik az ÖT stúdiójában, de egyszersmind már a malibui nyaralását szervezi, attól meg már köpni-nyelni sem tudok, hogy én valamikor gyurcsányista lettem volna. Nem nagyon szeretek perekhez folyamodni nyilvános purpárlék miatt (egyszer fordult elő ilyesmi 20 év alatt, azt meg is nyertem), de ha így folytatja kénytelen leszek, meg azokkal szemben is, akik az ökörségeit átveszik. A héten amúgy fogok egy interjút adni, ami jövő hét elején megjelenik a Média1-en, abban benne lesz minden. Visszatérve a háborodotthoz: értem, hogy akik ott vannak vele a stúdióban nem ápolók, de mégis célszerűbb lenne lefogni szegény dühöngőt. Vagy emelni az adagját, vagy csökkenteni a másmilyen adagot.”

Ezt is ajánljuk a témában

Indul Hont András új médiavállalata

„Kulturális életünk bizonyára a fölkavaró és inspiráló, letaglózó és lélekemelő produktumok sorát vonultatja föl – csak én nem találkozom velük.” – írja a publicista.

 

 


 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
palicsi-2
2024. december 18. 20:00
Sajnálom, hogy a Hir tv nem veszi elő, az arhivumból a régi "lapzárta" című műsorokat, úgy 2004-2006 tájáról! Azokban a műsorokban gyakran volt vendég a Puzsér! Megfigyelhető lenne, hogy már akkor milyen arrogáns pöcs volt!
wombatmenhely
2024. december 18. 16:09
Miután Ábrahám felpofozta, nagy garral bejelentette, hogy külföldre távozik. Ekkor feltehetőleg hallgatott FAM baráti tanácsára, elmehetett valamilyen pszichomókushoz, akit mára faképnél hagyott. Azóta a stílusa durvult, viszont emlékezetem szerint nem ordít úgy, mint korábban. Javítsatok ki, ha tévedek. Persze én sem tudom heti 168 órában Robi ordítását hallgatni.
laszlo 964
2024. december 18. 15:07 Szerkesztve
Puzsérnak egyre nagyobb blődségeket kell egyre ordenárébb stílusban előadni ,, mert a kutya sem kiváncsi rá! Lesz itt még pofozkodás, meztelenkedés stb. Rálépett Schillingi útra !
Obsitos Technikus
2024. december 18. 13:15
Majd elcsitul, mikor jön neki a hullámvasút alja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!